Ezria novella - Érte megérte

(A rész olvasása közben ezt a zenét ajánlom! Csodálatos dal, és persze hallhattátok már a PLL nézése közben is. Jó zenehallgatást, és kellemes olvasást mindenkinek!)

 

Ezra szemszöge
A kórházi folyosón eltöltött percek lassan peregtek. Fejemet lehajtva, az ujjamra nézve a karikagyűrűmet piszkálgattam, így próbáltam elterelni a figyelmemet a körülvevő stressztől. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, nem tudtam azt sem, hogy mi lesz, ha Ariat kitolják a műtőből. Hogy majd azt mondják, hogy minden rendben van vele, és a közös kisbabánkkal is, vagy azt, hogy sajnos nem tudtak segíteni.
A percek még mindig lassan teltek el. Néztem jobbra, néztem balra, mindenhol rohanó emberek, orvosok, ápolók, s senki sem tudta megmondani, hogy mi folyik a műtőben. A szám lassan mosolyra húzódótt, amikor visszagondoltam arra, amikor Aria elmondta, kisbabát vár.

A nappaliban ültem, olvasgattam egy remek könyvet. A tűz ropogása megnyugtatott, Aria pedig remek feleséghez híven készített forró teát, ami nagyon jól esett. Leült mellém, majd megfogta a kezem. Fejét a vállamra hajtotta, majd felnézett rám. Először csak azt hittem, hogy ez egy kedves gesztus, éreztetni akarja a szeretetét, aztán rájöttem, hogy itt többről van szó. Megfogta a könyvet, kivette a kezemből, majd azt mondta, beszélnünk kell.
- Mondd, mi a baj? - kérdezősködtem, hisz azt hittem, valami baj érhette, vagy valami bánthatja, amit meg szeretne osztani velem. 
- Igazából nem tudom, mit fogsz rá mondani, vagy hogy fog téged érinteni, amit mondani fogok.
Lesápadtam, szinte remegett mindenem, két perc alatt lepergett előttem minden olyan eset, ami megtörténhet.
- Tudod, Ezra, hogy nagyon szeretlek. Tudod, mert másképp hozzád sem mentem volna feleségül. 
- Tudom, kicsim. Megijesztesz.
- Jaj, ne ijedj meg, kérlek - mosolygott - mert a világ legszebb dolgát szeretném veled megosztani. Kisbabát várok.
Megszólalni nem tudtam. Még mindig kattogott az agyam, de most csak a szépre tudtam gondolni. Elképesztően örültem, szinte szárnyaltam a boldogságtól.

Aria szemszöge
Betoltak a műtőbe, még Ezratól sem búcsúzhattam el. Rettentően féltem, talán még pár könnycsepp is kicsordult szememből. A gerincembe adtak egy érzéstelenítőt, majd eltakarták a hasam, hogy ne láthassak semmit. Nem tudom, mi lehet a baj. A kisbabánk most nyolc hónapos, még egy hónapot várnia kellett volna, de úgy látszik már nagyon szeretne velünk lenni. Fájásaim voltak, borzasztó érzés. Amikor beértünk a kórházba, az orvos azt mondta, sajnos meg kell műteni. Rosszul fekszik a baba. A percek óráknak tűntek. A legcsodálatosabb volt mégis, amikor meghallhattam a kicsike sírását, aki este kilenc óra negyvenöt perckor megérkezett hozzánk.

Ezra szemnszöge
Nyitódott a műtő ajtaja, majd egy ápolónő lépett ki, aki azt mondta, vegyem fel a védőruhát, amit közben odaadott, aztán bemehetek Ariahoz.
- Jól vannak? - kérdeztem.
- Remekül - mosolygott a nő, - gyönyörű kisfiú!
Akkora kő esett le a szívemről, hogy szinte még a koppanását is lehetett hallani. Sietve felkapkodtam a kapott öltözéket, majd rohantam be a műtőbe.
Aria ott feküdt, kezében a közös kisbabánkkal. Odaléptem hozzá, nyomtam egy puszit a homlokára, a kicsinek pedig megsimogattam a fejét. Tényleg gyönyörű volt.
- A te génjeidet örökölte - mondta Aria nevetve, majd rám nézett.
- Annyira szeretlek titeket - adtam válaszul, és talán egy könnycsepp is kicsordult a szememből, amit igyekeztem minél előbb letörölni.
- Érte minden egyes nehéz perc megérte.
- Köszönöm, hogy most itt lehetünk, Aria. Köszönök mindent, hogy megadtad nekem ezt a csodát, - mondtam elérzékenyülve -  és igazad van. Érte, megérte.