Kedves olvasók!
Ismét elérkezett a pillanat,amikor elmondhatom,hogy lezárul egy fejezet. Nagyon örülök,hogy velem
tartottatok,és bízom benne,hogy ez a továbbiakban is így marad.
Szeretném Nektek megköszönni,hogy életben tartottátok a blogot,hogy aktívak voltatok,és vagytok,ezért hoztam egy nagyon nagyon hosszú részt! Tartsatok velem a harmadik fejezetben is,titkokban és izgalomban nem lesz hiány,ezt garantálom! Iratkozzatok fel,írjatok megjegyzéseket,és pipáljatok a tetszik/nem tetszik/elmegy gombok segítségével. Köszönöm,hogy mellettem vagytok,egy élmény Nektek írni!
Jó olvasást!
Rosewood - Zálogház ; 10:50 perc
- Tessék? - kérdeztem - És hogy nézett ki? - faggatóztam tovább.
Egyszerűen nem hittem a fülemnek. Valaki direkt az én nevemet íratta fel,hogy nehogy rájöjjek,ki volt aki megvette az apám gyűrűjét.
- Sajnálom,nem árulhatok el többet. Feltéve ha... velem töltesz egy estét.
- Maga megbolondult? Már megbántam,hogy idejöttem. Viszont látásra.
Dühömben nem is tudtam,hogy mihez kezdjek. Az ilyen,nem is férfi. Gondolataim gyorsan zökkentek vissza ahhoz a témához,hogy vajon ki vehette meg az én nevemmel az apám gyűrűjét. Vissza kell mennem Brimingbe. Beszélnem kell Jasonnel,talán ő többet tud,mint én.
Briming felé - 12:34 perc
Már Aria autójában ülök,s a nyaraló felé tartunk. Ha jól tudom,akkor itt van Jason. Őszintén megvallva,semmi kedvem találkozni vele. Még túlságosan bennem él a pillanat,amikor megmondta,hogy már több mint egy hónapja megcsal. Arra lennék kíváncsi,hogy ha nem mondom,hogy beszélni akarok vele,akkor el sem mondja,hogy mit tett? Vagy nem hagyta volna nyugodni a lelkiismerete,és bevallotta volna? Akárhogy is történt,én még szeretem,viszont nagyon nagyot csalódtam. Azt hiszem,ezentúl százszor jobban megfogom gondolni,hogy ki az akiben megbízok.
- Jól vagy? - tette fel kérdését Aria. - Kicsit sápadt vagy.
- Úgy ahogy - válaszoltam - Nem tudom elfelejteni Jasont. Lehet,hogy nem is akarom.
- Figyelj Becky,hibázott,de megbánta. Ez a te dolgod,és nem azért mondom,mert bele akarok szólni,de lehet,hogy megérdemelne egy második esélyt.
- Igazad van - válaszoltam.
Azt,hogy babát várok nem akartam vele megosztani. Addig biztos nem,amíg el nem döntöm,hogy mi lesz a sorsa. Nem vagyok benne biztos,hogy meg akarom tartani,de ha elvetetem,akkor lehet egy egész életen át lelkiismeret-furdalásom lesz. Nehéz döntés,sőt még anyuval is meg kell osztanom a hírt,és már előre tudom,hogy nem lesz jó vége. Ki fog akadni.
- Hány kilométer van még Brimingig?
- Körülbelül húsz. Negyed óra és ott vagyunk - mondta Aria.
Csak bámultam ki az ablakon,s figyeltem a tájat. Elképesztő gyönyörűséggel tárult elém az összes zöld fa,amelyek innen nézve az égig nyúltak,s a tó,amelyre ha ránéztem a nyár elejei emlékek jutottak eszembe. Becsuktam a szememet,és Jasonre gondoltam. Arra,amikor először megcsókolt,vagy amikor kimondta,hogy szeret. Amikor először töltöttük együtt az éjszakát,akkor azt hittem,ami köztünk van,annak soha nem lesz vége. De ő másképp gondolta mint én. Teljesen másképp.
Már félálomban voltam,amikor Aria megfogta a karomat,és meglökött.
- Hé,Becky. Megérkeztünk - mondta. - Bemenjek veled,vagy várjalak meg itt?
Kinyitottam a szemem,körbenéztem.Tényleg a nyaralónál voltunk.
- Megteszed,hogy megvársz itt? Maximum egy fél óra,és itt vagyok,ígérem sietek!
Kiszálltam a kocsiból,majd magamba szívtam a friss levegőt. Az ég szép kék,szinte egy felhő sincs az égen. A kővel és homokkal borított úton lassú lépésekkel értem el a kapuig. Úgy gondoltam nem csengetek,így hát a kilincset lenyomva beléptem az udvarba. Semmit sem változott itt semmi,amióta itt jártam. Minden ugyan olyan gyönyörű; a ház előtti piros és fehér rózsabokrok,a nagy zöldellő fák,a szép zöld gyep,és az aprócska kerti tó,amiben aranyhalak úszkálnak. Imádni való ez a hely.
A járdán végigmentem,és ahelyett,hogy benyitottam volna az ajtón,tovább mentem,a hátsó kertbe. Tudtam,hogy az Jason kedvenc helye,és ilyenkor a délutáni kávéját szokta kortyolgatni. A szívem hevesen vert,a kezem jég hideg lett. Nem tudtam,hogy mi vár rám,hogy hogyan fogja érinteni Jasont,hogy itt vagyok,de mindenképpen beszélnem kell vele. Kettőnk érdekében is.
A megérzésem jó volt. Jason a nyugágyban ült,egy könyvvel a kezében,ha jól láttam Nicholas Sparks egyik regénye. Köhintettem egyet,jelezve,hogy itt vagyok.
- Becky!
Úgy pattant fel a székből,mint a gyors villám,könyvét a nyugágyba dobta,szeme azonnal csillogni kezdett,szája mosolyra húzódott.
- Hát te itt? El sem hiszed mennyire örülök!
- Jason,nem azért jöttem,hogy jó pofizzunk. Meg kell beszélnünk egy-két dolgot,tudod nagyon jól.
Fejét lesütötte,úgy,mint aki elszégyellte magát,majd megkérdezte,kérek-e egy kávét,amire természetesen egy szigorú,és határozott nem volt a válaszom.
- Jól vagy? - kérdezte. - Csak te jársz a fejemben amióta reggel olyan csűnyán összevesztünk.
- Nem hatnak meg a szavaid - mondtam.
Próbáltam végig erős maradni,hiszen a szívem azt súgta,hogy
szeresd,míg az eszem,hogy
tartsd magadtól távol!
- Szeretnék neked megmutatni egy helyet - mondta Jason. - Egy helyet,ahová még senkit sem vittem,amit még senki sem látott. A szüleim sem jártak még ott,de téged szeretnélek oda elvinni.
Nem gondolkodtam,csak annyit mondtam neki,hogy mutassa az utat.
***
Nem csalódtam benne. Egyszerűen csodálatos volt a hely. A tó mellett egy deszkákból összerakott híd állt. A szívem hevesen vert,minden egyes pillanatban,amikor Jason rám nézett. Én még ugyan úgy szeretem,a bizalom az,ami elszállt ,és úgy hiszem,ez az,ami nélkül nem működhet egy kapcsolat. Talán majd idővel.
- Először is - kezdte el mondandóját - ,még egyszer szeretnék bocsánatot kérni. Tudom,hogy ezzel nem megyek semmire,de tényleg tiszta szívemből sajnálom. Azt akarom,hogy tudd,csak téged szeretlek. Natalieval nem volt semmi komoly. Összejártunk,hülyültünk,el voltunk egymással,de csókon kívül,soha semmi nem történt.
- Ehhez nekem semmi közöm.
- Úgy gondoltam,muszáj elmondanom. Tudom óriásit hibáztam,de bánom. Nagyon. Semmit nem bántam még ennyire.
- Jason,nem tudom neked ezt elnézni. Végignézted,ahogy szenvedek,amikor ott hagytál,mert Mike megcsókolt,ahogy azt is,hogy A- elárult titeket,és képes voltál hazudni,hogy nem te vagy a képen. De mégis miért?
- Nem tudom. Váratlanul ért,hogy rájöhetsz az igazságra.
Minden szava egy tőrszúrás volt a szívembe. Összegyűlt bennem a harag,és a szomorúság,de egyben boldog is voltam,mert egy csodálatos helyen voltam azzal az emberrel,akivel el tudtam képzelni az életem. Hangsúlyozom,hogy tudtam. Már nem.
A köztünk lévő néma csendet Jason törte meg.
- Mi lesz a babával?
Nem tudtam mit válaszoljak,hiszen én magam sem vagyok biztos benne,hogy mit kéne tennem.
- Fogalmam sincs.
Újra a csend uralkodott közöttünk. Már a deszkák szélén ültünk,s lógattuk a lábunkat. A vízen tükröződött a cipőnk talpa,és a napsugarakat az arcunkra vetítette.
- Lassan mennem kell - mondtam.
Szépen lassan elkezdtem talpra állni,amikor Jason megfogta a karomat,és visszarántott maga mellé. Nem tudtam,hogy mit akar még mondani,de ahelyett,hogy szóra nyitotta volna a száját,az ajkait az enyém felé közelítette.
- Kérlek ne! - utasítottam el. - Egy csók nem old meg semmit. Tényleg mennem kell. Majd találkozunk.
Gyorsan talpra álltam,és elindultam visszafelé,Aria autójához.
***
- Na,mi volt? - tette fel a kérdést Aria rögtön,amikor beültem a kocsiba.
- Meg akart csókolni. Nem tudom,mit képzel.
- Tehát nem hagytad neki? - kérdezte meglepetten.
- Persze hogy nem.
A kulcs fordult,az autó elindult. Út közben beszélgettünk,és egyre bizonytalanabb lettem azzal kapcsolatban,hogy nem kéne-e mégis elmondanom Arianak,hogy állapotos vagyok. Pontosabban nem csak neki,hanem a lányoknak,akikkel amúgy is összetartanak a titkaink.
- Tudod mit hallottam tegnap? - kérdezte Aria,miközben bevette a Rosewood felé tartó autópályára felvezető kanyart. - Natalie a vidámparkban dolgozott aznap,amikor bennragadtunk a vasúton.
Nem hittem a fülemnek. Meglepettségem akkora volt,hogy meg sem tudtam szólalni,de végül kinyögtem egy
tessék-et.
- Úgy ahogy hallod. Miketól tudom. Beszélt Natalival aznap,és ő újságolta,hogy "
Jaj,ma volt az első munkanapom ".
- Akkor szerinted ő volt?
- Nem tudhatjuk,lehet,hogy ő,de az is,hogy nem ő volt.
Arianak igaza van,azonban tudtam,hogy egy dologban biztos kell,hogy legyünk ; távol kell magunkat tartani Natalietől. Amennyire csak lehet.
Rosewood - Hill ház ; 15:00 perc
Aria a ház előtt tett ki,s én azonnal bejöttem. Nem akartam,hogy bárki is lásson,nem akartam találkozni senkivel. Lelkileg teljesen összetört,hogy láttam Jason,és persze az,hogy elmondta részletesen,hogy mi történt közte és Natalie között. Valahol legbelül tudtam,hogy tényleg megcsalt,azonban reménykedtem,hogy az egész csak egy vicc,és élünk tovább boldogan,de rá kellett döbbennem,hogy ez nem így van.
- Szia kincsem - szólt anyu,közben lekapcsolta a tévét. - Gyere ülj le kérlek!
Rosszat sejtet,hogy anyu azt mondja,üljek le mellé,szinte biztos vagyok benne,hogy beszélni akar velem,ahogyan abban is,hogy miről.
- Szia - mondtam,és leültem mellé a kanapéra.
A cipőimből kivettem a lábaimat,majd hátradőltem.
- Beszélni akarok veled. Dr. Wren Kim hívott,miszerint te állapotos vagy. Igaz ez?
Lesokkolt ,anyu szájából hallani,azonban el kellett neki mondanom az igazat.
- Igen.
Fejem lehajtottam,mélyen elszégyelltem magam.
- Nem tarthatod meg - mondta ,majd megfogta a karomat.
Igazából,eddig nem tudtam,hogy mit szeretnék,de azt hiszem,most döbbentem rá. Ő az enyém,és nem veheti el tőlem senki,ő az én kicsikém,és az enyém is lesz mindig.
- Ha én nem akarom?
Szemeit hunyorgatni kezdte,majd felállt,és apró lépéseket tett jobbra-balra.
- Gondolj a jövődre - folytatta a mondandóját - ,az iskolára.
- De én meg akarom tartani!
Felém állt,karomat most sokkal erősebben fogta meg.
- Nem tartod meg,értetted?
Láttam a szemében a düht,a mérget. Hangomat felemelve mondtam,hogy
De igen!,aztán veszekedésbe kezdtünk.
- Egy olyan ember gyerekét akarod kihordani akinek annyit nem jelentesz,hogy itt legyen melletted?
Ez volt az a pont,amikor azt mondtam magamban,hogy elég,túl lőtt minden célon. A következő másodpercekben szorítást éreztem a hasamban,nagyon erős fájdalmat éreztem. A földre rogyva kiabáltam anyunak,hogy hívjon segítséget. Azonnal tárcsázta a mentőket.
Rosewood - Rosewoodi kórház ; 18:00 perc
- Szóval semmi komoly? - kérdeztem megkönnyebbülten.
- Úgy ahogy mondja. Annyi az egész,hogy tartania kéne magát a stresszes helyzetektől.
- Az most nem fog menni.
- Ugyan már,miért ne menne? - kérdezte meglepődötten.
- Itt vagyok egyedül,egy babával,és az apja nincs mellettem,és nem is lesz,ugyanis a minap szakítottunk. Maga Dr. Wren Kim,ugye?
- Igen,miért kérdezi?
- Ön értesítette az anyámat. De miért? Hiszen nem is maga a nőgyógyász itt a kórházban.
Nevetett. Nem tudtam miért teszi. Butaságot kérdeztem, azért?
- Én vagyok a Hill család orvosa is,és minden papírjuk nálam van. Kötelességem volt értesíteni a szüleit.
- De már nem vagyok kiskorú.
- De egy háztartásban élnek,és a gyermekük vagy. Már bocsánat,hogy letegeztelek.
- Nyugodtan tegeződhetünk,ha téged nem zavar.
- A legkevésbé sem.
Újra rám mosolygott. Azt hiszem,ez jót jelent.
Felálltam a fehér,orvosi ágyról,majd megfogtam a táskám,és egy köszönéssel egybekötve elindultam kifelé,ő pedig utánam szólt.
- Ha van kedved - mondta - ,ma eljöhetnél velem egy jó kis buliba. Meghívott vagyok egy házhoz,és vihetek egy vendéget.
Először nemet akartam mondani,aztán átgondoltam.
- Rendben van - válaszoltam. - Tudod a címem?
- Ha nem zavar,megnézem a papírjaid közt.
- Csak nyugodtan.
Nem tudtam,hogy jó ötlet volt-e elfogadni a meghívást,de nagyon kíváncsian vártam az estét.
Rosewood - Hill ház ; 21:32 perc
- Biztosan jó ötlet így elmenned? - kérdezte anyu,miközben a szoknyám alját igazgatta.
- Nyugi,jó kezekben leszek.
Azt hiszem mégis csak jó ötlet volt,hogy igent mondtam. Végre egy kicsit kikapcsolhatok,és elfelejthetem a gondjaimat,nem utolsó sorban új embereket ismerhetek meg.
Már fél tíz van,és ekkora is beszéltük meg,hogy ide jön értem. Az izgalomtól a megszokottól kicsit gyorsabban vert a szívem.
- Itt van - szólt be anyu az ajtón.
Egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben,majd megfogtam a retikülöm,és gyors léptekkel az ajtó felé haladtam.
***
- Hát jó estét hölgyem - köszönt Wren -, gyönyörűnek tetszik lenni.
A mondatában benne volt a viccelődés,és az udvariasság,nagyon jól esett,hogy ilyen szép szavakat szólt hozzám. Visszaköszöntem neki,majd miután kinyitotta a kocsiajtót,beültem.
- Mehetünk? - kérdezte,majd elfordította a kocsikulcsot.
- Persze - mondtam.
Nem tudtam,hogy hová megyünk,de egy dologban biztos voltam. Jó este lesz ez a mai.
Rosewood - King lakás ; 22:00 perc
Amikor bekanyarodtunk az utcába,már biztos voltam benne,hogy ide jövünk. Natalie háza. Először nem tudtam,mit tegyek,aztán rájöttem mi a legjobb megoldás. Magabiztosan Wren oldalán besétálni,és azt mutatni,jól vagyok,és jól érzem magam.
Ahogy beléptünk,elénk tárult a tánctér,a szoba falánál asztalok,rajta étel-ital,tényleg minden ami kell.
Eddig még nem találkoztam Natalieval,és nem is szeretnék.
- Hoztam egy üdítőt.
Wren egy poharat nyomott a kezembe.
- Jól érzed magad?
- Kellemesen - mondtam,majd rámosolyogtam.
A szobában egy villany sem égett,csak a diszkókban szokásos fények világítottak,ám még így is láttam,hogy Wren alkoholt fogyaszt,ja,és persze éreztem is a szagát. Sokan voltak a helyszínen,és láthatólag mindenki jól érezte magát.
Wren nem egy,és nem is kettő pohár alkoholt elfogyasztott,aztán kezdett furcsán viselkedni.
- Milyen szépek a lábaid - mondta,majd végignézett rajtam - ,és ez a parfüm.
Nem akartam itt maradni,kellemetlenül éreztem magam.
- Elmegyek pisilni,rendben?
A poharamat letettem,és elindultam megkeresni az illemhelyet.
***
Mikor visszaértem Wren a falnak támaszkodva nézte a táncoló embereket.
- Visszaértem - mondtam.
A műanyag poharamat újra a kezembe vettem,majd belekortyoltam. Finom narancsüdítő volt.
Nem hiszem el,hogy ekkor szerencsém van. Még mindig nem láttam Nataliet,se Jasont. Meguntam,hogy itt állunk egy helyben,ezért megkérdeztem,van-e kedve táncolni.
- Hát hogy ne volna - válaszolta nagy mosollyal. - Szabad a kezét,hölgyem?
A kezemet nyújtottam,,majd elfogott egy különös érzés. Nem tudtam,hogy mi történik,s végül minden elsötétült körülöttem.
***
Sötétség. Nem tudom hol vagyok,nem tudom miért fekszem. Fejem felemelem,körbe nézek. A falon meglátok egy digitális órát,ami három óra húsz percet jelez. Kezemet végighúzom a testemen,s érzem,nincs rajtam ruha. A zene még mindig hangosan szól odalent. Egy kis lámpa ég a szoba sarkában. A másik pillanatban magam mellé nézek,és meglátom azt,amire nem vagyok felkészülve. Wrent. Testét csak egy vékony takaró takarta,azon kívül meztelen volt.
Te jó ég,gondoltam. Kezdett összeállni a kép. Valószínűleg valaki beletett valamit a poharamba,amit őrizetlenül hagytam az asztalon.
Hallom ahogy nyitódik az ajtó,fejem odakapom. Natalie az. Ennél rosszabb pillanatban nem is jöhetett volna.
- A bulinak vége,szedjétek össze magatokat.
Mintha mi sem történt volna,visszacsukta az ajtót. Felültem,és elkezdtem magamra húzni a ruháimat. A szégyentől nem tudtam,mitévő legyek. Alig telt bele öt percbe,minden ruhadarab amiben jöttem,rajtam volt.
Próbáltam minél lassabban kimenni a szobából,hogy Wren ne ébredjen fel,és úgy láttam,ez sikerült is.
A lépcsőn lefelé láttam a buli maradványit,és Nataliet,egyedül takarítani.
A kabátomat magamra vettem,az ajtót kinyitottam.
- R*banc - szólt utánam Natalie.
Hátra fordultam,majd feltettem a kérdést,hogy
ezt nekem szántad?,amire a válasz,egy igen volt. Nem tudom milyen felindulásból,de a kezemmel egy hatalmas pofont adtam neki.
Ő meglökött,s a fejem az ablakpárkányba ütöttem. Hátra nyúltam,és éreztem,vérzek.
Ismeretlen helyen
A fejem zúg,és nagyon fáj. Körbenézek,sehol senki. Hűvös van,fázom. Egy kis pinceszerűségben találom magam. Fekszem a hideg földön,majd mikor felülök,meglátom,hogy a ruhám tiszta kosz. Hajam itt-ott foltokban lenyírva,ruhám tönkretéve. Egy nagyon kis petróleumlámpa ad fényt. Számon ragasztószalag,kezem hátul összekötve. Az ajtó vasból van,és lakattal van zárva. Nem tudom hol vagyok,ahogy azt sem,ki hozott ide.
Észreveszem,hogy a rózsaszínű ruhám véres. Szememből könnyek kezdtek hullani.
A kisbabám meghalt,gondoltam,majd hangos bömbölés közben,nem tudtam másra gondolni,csak arra,hogy jussak ki innen.
Még egyszer szeretném megköszönni mindenkinek,aki velem tartott ebben a fejezetben is. Remélem a harmadik fejezetet is olvasni fogjátok,és hogy tetszeni fog,úgy mint az első kettő.Tehát egy héten belül harmadik fejezetnyitó rész,teli fordulatokkal,izgalmakkal,és titkokkal,no meg persze új arcokkal!
.png)